A Vörösmarty Színház esszépályázatot hirdet diákok, valamint felnőttek számára. A pályázat témája: Legemlékezetesebb pillanataim a Koronázási Szertartásjátékon.


Sűrű szövésű, szép, katarzissal záruló előadás volt az idei koronázási szertartásjáték. Liturgia helyett a játékidő nagyobb részét a szereplők élethez, Istenhez és egymáshoz való viszonya töltötte meg. Májer Tamásnak, a Fejér Megyei Hírlap munkatársának az írása.


A Koronázási Szertartásjátékot bevezető, idén első alkalommal, hagyományteremtő céllal megrendezett középkori felvonulást láthatott a Királyi Napok közönsége szombaton este a Belvárosban. Az Országzászló térről a Nemzeti Emlékhelyre tartó mentben a szertartásjátékban szereplő színészek, zenészek és az óriásbábok vonultak.


Az idei Koronázási Szertartásjáték fókuszában II. András élete és koronázása áll. A történeti kutatások nyomán az elmúlt időszakban Árpád-házi uralkodónk személye új megvilágításba került. II. András alapvetően széles látókörű, újdonságokra nyitott, gyakran megérzéseire, sugallataira hallgató, nagy formátumú uralkodó, államreformer volt. A szertartásjáték dramaturgja, Matuz János ad képet az ”igazi” II. Andrásról.