Szemelvények Kollányi Ferencz: A veszprémi püspök királyné-koronázási jogának története (Veszprém, 1901) c. könyvéből.
Szemelvények Kollányi Ferencz: A veszprémi püspök királyné-koronázási jogának története (Veszprém, 1901) c. könyvéből:

(...) "I. Mátyás király feleségét, Beatrixot is csak azon okból kente fel a veszprémi püspök, mivel a koronázás 1476 deczember havában ment végbe, a mikor János esztergomi érsek Németországba szökött. A veszprémi püspök tehát annál is inkább hivatva volt az összes koronázási szertartásokat végezni, miután ezt az esztergomi érsek távollétében, az 1216. évi egyezmény is biztosította neki.

Egyébként, ha valaki azt a tételt akarná felállítani, hogy abból, miszerint a veszprémi püspök az esztergomi érsekség üresedése esetén, vagy mert az érsek bármely más okból akadályozva volt, a királynét nemcsak megkoronázta, de fel is kente, a veszprémi püspökség bizonyos joghoz jutott, akkor azt is el kellene fogadnia, hogy a király-koronázás joga is átszármazott a veszprémim püspökre, miután Zsigmond királyt, üresedésben lévén az esztergomi érseki szék, szintén a veszprémi püspök koronázta meg.

Viszont ilyen módon azt is be lehetne azután bizonyítani, hogy a veszprémi püspök is elveszítette a királynékoronázás jogát, miután nem egyszer megtörtént, kivált a mohácsi vész után, hogy a királynét a nyitrai püspök koronázta meg.

II. Ulászló nejét, Annát, nemcsak felkente, hanem meg is koronázta az esztergomi érsek, miután a koronázás idején az akkori veszprémi püspök, Frangepán György, még nem volt felszentelve. Nehogy azonban ebből a veszprémi püspökségre valami jogveszteség vagy hátrány származzék, a király 1502-ben oklevelet adott ki, a melyben kijelenti és elismeri, hogy csupán csak ebben az egy esetben, a fentebb említett okból végezte, a királyné koronázását az esztergomi érsek." (...)

(...) "A belga származású Róbert veszprémi püspök, a ki oly készséggel nyújtott segédkezet az esztergomi érsekség jogainak megnyirbálásához, természetesen nem a legbarátságosabb viszonyban élt János esztergomi érsekkel. Erre mutat az a körülmény is, hogy ő kisérte ki Gertrud királyné meggyilkoltatása után, az ő gyűlölt öcscsét, Bertholdot, az országból. A fentebbi egyezmény létrejötténél vitt szerepe is a mellett szól, hogy Berthold hívei közé tartozott.

Ennek következménye az volt, hogy Berthold ellenfelével, János érsekkel, több mindenféle összeütközése támadt. Különösen pedig megtörténhetett ez attól az időtől kezdve, hogy a királyi székhely a veszprémi egyházmegyéhez tartozó Buda lett, a hol az ország első főpapja s a királyi család lelki pásztora különféle egyházi ténykedéseket végzett, a miben Róbert püspöki joghatóságának sérelmét látta.

A két főpap közötti ellenséges viszony még jobbanelmérgesedett akkor, a midőn Róbert állásfoglalását ellene, és Berthold mellett, János érsek azzal viszonozta, hogy elütötte őt széke egyik legbecsesebb kiváltságának gyakorlásától. II. Endre király 1215-ben nőül vette Courtenay Péter franczia herczeg leányát Jolántát. Megtörténvén az esküvő, Róbert püspök érvényesíteni kívánta azon jogát, hogy a királyné felkenését és koronázását ő végezze. János érsek azonban keresztül vitte II. Endrénél, hogy a királynét ne Róbert, hanem ő kenje fel és koronázza meg.

Éppen ebben az időtájban történt, hogy III. Incze pápa az 1215. év november havára Rómába zsinatot hivott össze. Ez alkalomból Róbert is megjelent az örök városban és első dolga volt a szentszék előtt panaszt emelni az esztergomi érsek ellen, a püspöksége kiváltságain és jogain elkövetett sérelmek miatt. A pápa erre idézőlevelet bocsátott ki az érsek ellen, felhiván őt, hogy az ellene emelt vádak alól tisztázza magát. János érsek annál könnyebben eleget tehetett a felszólításnak, mivel a zsinaton részt veendő, ugyanekkor ő is Rómában tartózkodott. A viszálykodó felek a kitűzött napon megjelentek a pápa előtt, a ki az ügy megvizsgálását, a két főpap kérésére, Pelag albanói püspökre és Istvánra, a tizenkét apostolról nevezett egyház bibornokára bízta.

A bírák előtt Róbert püspök ismét megvádolta szemtől-szemben ellenfelét, hogy őt önhatalmúlag megfosztotta a királyné-koronázás és felkenés jogától, úgyszintén, hogy püspöki joghatóságát egyéb dolgokban is megsértette, így pl. a püspöksége területén lévő királyi prépostságoknak és apátságoknak ő adja a szent olajokat, a veszprémi püspök joghatósága alá tartozó budai egyházban felszentelést és bérmálást végez. János érsek magát Róbert püspök vádjai ellen védelmezvén, hosszas vita indult meg a két főpap között.

Végre abban egyeztek meg, hogy felhatalmazzák a bírákat, miszerint ezek a vitás kérdéseket, ha lehetséges békés utón egyenlítsék ki, ha pedig ez nehézségekbe ütköznék, bírói ítélettel intézzék el. Mire a bírák 1216 ápril hó 11-én — a felekkel majdnem egyetértésben — a következő pontokban állapították meg az érsek és a püspök jogait.

Ha a király és királyné koronázása, felkenése egyidejűleg történik, az esztergomi érsek koronázza meg és kenje fel a királyt, a veszprémi püspök pedig a királynét. Ha pedig a királyné egyedül koronáztatik meg, az esztergomi érsek végezze a felkenést, a veszprémi püspök pedig a koronázást. Ha az esztergomi érsek nincs jelen a királyné koronázásán, a veszprémi püspök végezze a felkenést is és a koronázást is.

Az esztergomi érsek a budai egyházban felszentelést akarván végezni, előbb erre a veszprémi püspöktől engedélyt kérjen és csak is a saját clericusait szentelje fel. Ha az érsek Budán chrismát szentel, azok, a kik a veszprémi egyházmegyéhez tartoznak, ne fogadják el tőle a betegek olaját és a kereszteléskor használandó olajat. A budai gyermekeknek csak a veszprémi püspök adhatja fel a bérmálást, valamint a többi szentségekben is csak ő részesítheti őket. (1)

Az ítélet szövegezéséből kiolvashatjuk, hogy a versengő felek egyike sem érezte magát minden tekintetben kielégítve a megállapított pontozatok által. „Unde nos— mondják a bírák Ítéletükben — fere de partium voluntate sic duximus statuendum.“ Ezt a koronázási jog ezen kettéosztásánál nem is csodálhatjuk. A veszprémi püspök elégedetlen volt — és méltán — mert eddig egyedül gyakorolt ősi jogát bizonyos körülmények közt az esztergomi érsekkel kellett megosztania. De nem tetszett János érseknek sem, hogy a felkenés és koronázás jogát, melyet Jolánta királyné koronázása alkalmával sikerült erőszakos fellépésével a veszprémi püspöktől teljesen elvennie, nem tudta egyúttal a jövőre nézve is székének megtartani.

Róbert püspök mindamellett úgy gondolkozott, hogy biróilag biztosított jogai még ebben az alakban is megérdemlik, hogy a pápai jóváhagyás erejével körülbástyáztassanak, és az esztergomi érsekek hasonló támadásai ellen ez által is megvédelmeztessenek. Azzal a kéréssel fordult tehát III. Honorius pápához, hogy a királyné koronázása és a joghatósági kérdések tárgyában, a Pelag püspök és István bibornok által hozott végérvényes egyezményt, vagy ítéletet hagyja jóvá. Mire a pápa 1220 deczember 18-án az ítéletet apostoli hatalmánál fogva megerősítette. (2)

Ily módon a királyné-koronázási jog kérdésének elintézése megnyerte a legfőbb szentesítést is, mely megadta a római bírák Ítéletének azt az erőt, a mely az ítélet által körvonalozott határok közt, állandóságot biztosított úgy a veszprémi püspök, mint az esztergomi érsek jogainak." (...)

(1) „Quod si rex et regina simul coronari debeant, et inungi, Strigoniensis coronet et inungat regem et Vesprimiensis reginam; si vero sola regina coronari debeat et inungi, Strigoniensis inungat eam, Vesprimiensis autem coronam imponat eidem; 'quod si contingat Strigoniensem in coronatione reginae abesse, Vesprimiensis nihilominus inungat et coronet eam.“ Fejér, VII/5. 554. A veszprémi püspökség római oklevéltára. I. 35.
(2) Tlieiner I. 27. A veszprémi püspökség római oklevéltára I. 51.