Ahogy minden évben, így idén is a próbafolyamat szerves része volt, hogy a darab alkotócsoportjának tagjai közösen emlékeztek a magyar királyokra, és tiszteletük jeléül egy-egy szál virágot helyeztek el az augusztus 20-ig, jövő keddig látogatható Osszáriumnál.
 


A Királyi Napok ideje alatt a Hősök, Szentek, Hódítók – IV. Béla élete és uralkodása c. kiállítást megtekintők 20% kedvezménnyel válthatnak jegyet a Koronázási Szertartásjátékra – a kiállításban kapott ingyenes, regisztrációs jegy felmutatásával.
 


A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg szombaton a Hősök, szentek, hódítók – IV. Béla élete és uralkodása című kiállítás. A december 31-ig Koronázási Szertartásjáték belépővel egy alkalommal ingyenesen látogatható, nagyszabású időszaki tárlat végigkíséri a látogatókat a király életén, megjelenítve uralkodásának és életútjának meghatározó és emblematikus pillanatait. 
 


„Béla király, míg éltél…hű béke honolt” címmel tudományos konferencián idézték fel IV. Béla király alakját és korát a Városháza Dísztermében. A szombati tudományos konferencia előadóit és a népes hallgatóságot Fehérvár polgármestere köszöntötte, aki megköszönte a konferencia előadóinak szolgálatát, azt, hogy a Királyi Napok ünnepségsorozatának megadják a tudományos hátterét.