Az egész Árpád-dinasztia legnagyobb hatású reformere volt II. András, akinek harminc évnyi uralkodás adatott meg – korábban csak I. (Szent) István ült hosszabb ideig a trónon. András gyökeresen átalakította a királyságot, utána már nem volt visszatérés a „mindenható király” eszméjéhez. Bár temetkezőhelyének kutatása már elkezdődött, sírhelyét még nem sikerült azonosítani. Az archeologia.hu anyaga.

 

András 1176-ban, vagy 1177-ben született III. Béla és Chatillon Anna másodszülött fiúgyermekeként. A koronáig vezető útjáról, hercegként töltött éveiről már írtunk bátyja, Imre kapcsán, így 1205 májusában érdemes felvenni a fonalat, amikor a kisgyermek III. László halála után elfoglalta a trónt. A források alapján teljesen más jellegű személyiség volt, mint bátyja, hiszen míg ő az apjuk, III. Béla által megszemélyesített bizánci típusú uralkodói mintát (és államberendezést) igyekezett megvalósítani és folytatni, addig Andrást „korszerűbb”, a nyugat-európai mintákhoz közelebb álló eszmények vezették, s talán kalandortermészetűbb is volt.

Ezen minták megismerésében feltehetően nagy hatást gyakorolt rá felesége, Gertrúd, valamint többnyire bajor származású kísérete. Az ifjú királyné családja, az andechsi grófok, majd meráni hercegek (a meráni név a Meer, tenger jelentésű német szóból ered és ez esetben az Isztriát jelentette) ügyesen lavíroztak a sokféle érdek mentén szabdalt német császárság politikai életében, ahol maga az uralkodó is gyakran kényszerült kompromisszumokra, hogy érdekeit érvényesítse.