Apoteózis. Az előadás záróképe.

Augusztus 18-án mutattuk be a 2017-es, III. Béla életét megelevenítő Koronázási szertartásjátékot. A páratlan hangi és látványelemekkel gazdagított produkciót teltház várta a Nemzeti Emlékhelyenfelépített óriásszínpad nézőterén. Galériával!
 

Ebben az évben III. Béla páratlanul színes és tanulságos életét elevenítette fel Szikora János rendező, a Vörösmarty Színház igazgatója. A forgatókönyvet Matuz János dramaturggal közösen jegyezték. A zeneszerző Szirtes Edina Mókus volt, a látványvilágért Szendrényi Éva, a jelmezekért pedig Kovács Yvette Alida felelt. A III. Béla életére nagy hatást gyakorló bizánci kultúra jegyében a görög-keleti elemek mind a hangzás-, mind a látványvilágban fellelhetőek. Az idei Szertartásjáték másik fontos újítása a cirkuszművészek produkciói: a cirkuszi számokat Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója rendezte.

A főszerepben Hirtling Istvánt láthatták a nézők, III. Béla feleségét, Antiochiai Annát Trokán Nóra alakította. Manuel császár szerepében Trokán Pétert tisztelhettük, Závodszky Noémi a hallatlanul erős karakterű Eufrozina anyakirálynét, Mihályi Győző István kalocsai püspököt, Sághy Tamás pedig a koronázást megtagadó Lukács esztergomi érseket hívta életre a színpadon. Blaskó Péter játszotta Anonymus, a krónikás szerepét, míg Egyed Attila és Lábodi Ádám a püspököket alakították.

A III. Béla életét és megkoronázását megelevenítő előadásra már napokkal a bemutató előtt alig lehetett jegyet kapni. Ez jól mutatja azt, hogy a közönség évről évre bizalmat szavaz a már hagyománynak számító produkció alkotócsapatának. Aki lemaradt volna a produkcióról, vagy szeretné felfrissíteni élményeit, tekintse meg galériánkat!

Örömünnep a premieren

A színészek. Balról haladva: Lábodi Ádám, Mihályi Győző, Blaskó Péter, Kiss Diána Magdolna, Hirtling István, Trokán Nóra, Závodszky Noémi, Trokán Péter, Sághy Tamás, Egyed Attila
A színészek: Lábodi Ádám, Mihályi Győző, Blaskó Péter, Kiss Diána Magdolna, Hirtling István, Trokán Nóra, Závodszky Noémi, Trokán Péter, Sághy Tamás, Egyed Attila.


A zenészek.
A zenészek


Akrobaták, légtornászok.
Akrobaták, légtornászok


A gyerekek
A gyerekek


Az alkotók: Szikora János rendező, Juhász Zsolt koreográfus, Szirtes Edina Mókus zeneszerző, Szendrényi Éva díszlettervező, Kovács Yvette Alida jelmeztervező, Fekete Péter cirkuszigazgató
Az alkotók: Szikora János rendező, Juhász Zsolt koreográfus, Szirtes Edina Mókus zeneszerző, Szendrényi Éva díszlettervező, Kovács Yvette Alida jelmeztervező, Fekete Péter cirkuszigazgató.

A galériában található képeket az esemény hivatalos fotósa, Kiss László készítette. Reméljük, szép emlékeket idéz fel azokban, akik látták az előadást, illetve kedvet hoz azoknak, akik lemaradtak róla!

...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...