Augusztus elsején olvasópróbázott a Koronázási szertartásjáték alkotócsapata a Vörösmarty Színház kávézójában. Dr. Szikora János, a liturgikus játék rendezője, a teátrum igazgatója bemutatta a stábot, beszélt az idei előadás újdonságairól, majd elolvasták az előadás szövegkönyvét.
 

„II. (Vak) Béla színházi és drámai szempontból nézve az egyik legizgalmasabb királyunk, ugyanis több múltbéli tragikus vétség összegződik a sorsában. Az idei Koronázási szertartásjáték – a történet szempontjából – visszatekintést igényel egészen Szent László haláláig ahhoz, hogy minden mozzanata érthető legyen. II. Béla nem akart király lenni, mégis úgy szövődtek az események, hogy trónra került. Emberi tartása és felesége, egy különös, kétarcú asszony, Ilona volt a támasza abban, hogy vaksága ellenére sikeres uralkodó lett mind bel-, mind külföldön. Megszilárdította a királyi hatalmat, az ország területét pedig gyarapította” – magyarázta Szikora János az olvasópróba elején.
 
 
Maga a szertartásjáték ad keretet a királylegendáknak: ez az a forma, amiből ki lehet bontani egy történetet. Az idei az előző évekhez képest még „színházibb” lesz – mesélte Szikora János, és felvázolta az újdonságokat: a látványvilágot a folytonosság jellemzi, így idén tovább bővül a színpadkép. Idén felépül mindkét harangtorony négy haranggal, megjelenik a koronázási palást, lesz egy nagy ledrács (ami az élő és felvett videobejátszás felületéül szolgál), lesz egy függönyrendszer, amin belül és kívül is zajlanak az események, illetve idén megválnak a nagy, világító koronától, de sok mindent megtartanak a régi hagyományokból is.
 


A szövegkönyv felolvasását végig magyarázat kísérte: Szikora János mind történelmi háttér-információkkal, mind a látványra, zenére, mozgásra, színpadi elképzelésekre vonatkozóan magyarázta a megírt forgatókönyvet.
 
Az olvasópróbát követően az alkotócsapat kisétált a Nemzeti Emlékhelyre és mindenki elhelyezett egy szál virágot az osszáriumon, majd elkezdődött az első jelenetek rendelkezőpróbája. 
 





 
Képgalériánk az olvasópróbáról: 
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...


Fotók: Badicz Adrienn