A belga Anderlechttől előbb kölcsönbe, majd véglegesen Székesfehérvár
első számú labdarúgóklubjához, a Videoton FC-hez igazolt Juhász Roland
kilencvennégyszeres válogatott, kétszeres Magyar Aranylabda-tulajdonos,
az évtized legjobb magyar játékosa ott lesz az augusztusi előadásainkon.

JUHÁSZ ROLAND, a Videoton FC hátvédje az Európa-bajnokság belgák elleni nyolcaddöntő előestéjén Toulouse-ban tartott sajtótájékoztatón azt nyilatkozta: „A legjobb dolog magyarnak lenni.” Hazatérve Székesfehérvárra, ahol jelenleg csapatával a csütörtöki Európa-liga első selejtezőkörének visszavágójára készül, a szurkolókkal való Zichy ligeti találkozás mellett egy számára fontos dologra szintén időt szakított: jegyet váltott az augusztusi Koronázási szertartásjátékra és a Musica Sacra koncertre.

Az egyedülálló helyszínen, a magyar királyok egykori koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölött 2016. augusztus 13-ától nemcsak az ország legnagyobb épített szabadtéri színpadán lesznek igazi óriások, hanem a nézőtéren is.


 
Tartson velünk Ön is, mert „az éjjel soha nem érhet véget”!

Vásárolja meg előadásjegyeit itt, a weboldalunkon, vagy a Vörösmarty Színház jegyirodájában!