Csatlakozzon a közel 200 fős Egyesített kórushoz!
 
 
2016. augusztus 16-án Székesfehérvár Nemzeti Emlékhelyén, a Nagyboldogasszony-bazilika romjai felett, az ország egyik legnagyobb épített szabadtéri színpadán Gioachino Rossini világhírű egyházi remekművét, a Stabat Matert a Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művész, Rost Andrea, valamint a világ egyik leghíresebb operaháza, a moszkvai Bolsoj Színház vezető szólistái – Svetlana Shilova mezzoszoprán, Maxim Paster tenor és Petr Migunov basszus – adják elő. A koncerten közreműködő, több mint százéves Alba Regia Szimfonikus Zenekart és a régió énekkaraiból álló közel 200 fős Egyesített kórus Drahos Béla, Liszt Ferenc-díjas fuvolaművész, karmester vezényli.
 
 
Az alábbi jelentkezési lap kitöltésével Ön is részesévé válhat annak a komolyzenei kuriózumnak, melyen 2014-ben Miklósa Erika és Dolhai Attila Mária dalokkal kápráztatta el a közönséget, tavaly pedig Puccini művei zengték be a Koronázó teret Kálmándy Mihály és László Boldizsár tolmácsolásában, az olasz karmester, Carlo Ponti Jr. vezényletével.
 
Leendő kórustagjaink jelentkezését 2016. július 8. (péntek) 12.00 óráig várjuk.

A meghallgatás időpontjáról e-mail-ben értesítjük a jelentkezőket.

A közös összpróbák időpontjai:
  • 2016. augusztus 13. (szombat) 10.00–13.00 és 14.00–17.00 óra
  • 2016. augusztus 15. (hétfő) 14.00–17.00 és 21.00–23.00 óra