2013-ban Szent István, 2014-ben Szent László, 2015-ben Könyves Kálmán király koronázását, csatákkal és nehéz döntésekkel terhes életét láthatta a közönség.
2016. augusztus 13-án és 14-én II. (Vak) Béla regényes történetének
színrevitelére készül Szikora János rendező.

A király szerepét az előző évben Vak Béla édesapját, Álmos herceget játszó Száraz Dénes kapta meg. A koronázó érseket és egyben Vak Béla gyóntatóját Blaskó Péter, a Nemzet Művésze alakítja. A minden évben visszatérő Mihályi Győző idén a krónikást formálja meg. A további szerepekben a Vörösmarty Színház társulatának tagjait – Závodszky Noémit és Sághy Tamást – láthatjuk majd az ország legnagyobb épített szabadtéri színpadán.


A szertartásjáték zenéjét idén Márta István és Szirtes Edina Mókus komponálja, középkori zenei forrásokat gazdagítva klasszikus és világzenei motívumokkal.

Az előadás koreográfusa Horváth Csaba, akinek munkája nyomán a produkció expresszív mozgásszínházi jelleget nyer.

A korábbi évekhez képest megújul a Szendrényi Éva által tervezett díszlet és nő a vizuális effekteket megjelenítő óriáskivetítők mérete, melyek segítségével a történet hőseinek belső vívódásai szuggesztív képekben tárulnak elénk.
A tavalyi szertartásjáték egyik nagy újítása volt az óriásbábok színpadi játékba történő bevonása. Az alkotók azt ígérik, a közel öt méter magas királyalakokra ismét színészi feladatok várnak.