Tavaly tetszett? Jöjjön el idén is!
Még nem látta? Ne hagyja ki!
 
 
2013-ban „Minden este százak jelentek meg a próbák idejére a Nemzeti Emlékhely környékén…”

„Sokezres tömeget vonzott a belvárosba a történelmi forgatag.”
Egyedülálló helyszínen, a magyar királyok egykori koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén, a székesfehérvári Koronázó téri Nemzeti Emlékhelyen, Magyarország legnagyobb épített szabadtéri színpadán elevenedik meg László koronázásának szakrális ünnepe.
 
Az első Koronázási Ünnepi Játékok fő eseménye az István oratórium volt. A Koronázási szertartásjáték közel 900 éves koronázási szertartásszövegek tolmácsolásával, több mint 200 fellépő részvételével, grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával valósult meg.

2014 nyarán ugyanezen a helyszínen a Nemzet Bajnokának, az európai keresztény államiság egyik fontos alakjának, a legendák halhatatlan hősének, a később szentté avatott László királynak a koronázására kerül sor.
 
Június 30-ig jelentős előfoglalási kedvezménnyel válthat jegyet a Koronázási szertartásjátékra.
 

ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS