Megkezdődtek a próbák a Szent István családjához kötődő hat óriásbábbal. A bábok és a Szabad Színház társulatának „közös produkciója” címében is beszédes: Sacra kompánia és az ördöngös széptevők.

A 2013. júniusi ifjúsági táborokban elkészült hat, királyi óriásbáb az ünnepség fő napjaiban, 17-18-án az „ördöngös széptevők”, azaz a Szabad Színház társulatának segedelmével a székesfehérvári belváros hangulatosabb terecskéin, utcáin mutatkozik be közelebbről is a nagyközönség számára. A korábbi években már megismert „Élőképes krónikához” hasonlóan, a középkori vásárok fars stílusban előadott „produkczió” szerzője ezúttal is Adorján Viktor, rendezője Nagy Judit. A játékokat a nemrég új lemezzel jelentkező Zombori zenekar tagjai kísérik.
 


A két óránként az Országalmához dobokkal kísért óriásbábokkal, és a köré szervezett zenés utcai produkciókkal az a szervező Vörösmarty Színház célja, hogy az idelátogató vendégek, turisták számára nap közben is legyen olyan szórakoztató látványosság, amely miatt érdemes besétálni a megújult Fő utcára, és elkattintani a fényképezőgépet, elindítani a videokamerát. A hat történelmi figurát megjelenítő óriásbáb, és a kurta lábú komédiások által előadott jelenetek napközben a „nevetve szeretni” elv alapján szórakoztatja majd a fehérvári családokat és az idelátogató turistákat.