Grandiózus díszletek között, modern látványtechnikával, száznál is több szereplő közreműködésével, a magyar királyok egykori koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén valósul meg a koronázás szakrális ünnepét felelevenítő nagyszabású színházi előadás, a koronázási szertartásjáték.


A színészek, táncosok, kórusok jelmezei Kovács Yvette Alida képzőművész tervei alapján készülnek.

 

Kovács Yvette Alida képzőművész, díszlet- és jelmeztervező 1978-ban született Budapesten. Tanulmányait külföldön, illetve a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakán végezte. Diplomát szerzett a Pekingi Nyári Egyetemen, ahol a kínai viseleteket, valamint a pekingi operajelmezeket kutatta.

2003-tól 2007-ig a Szolnoki Szigligeti Színház, ezt követően öt évig a Budapesti Kamaraszínház díszlet- és jelmeztervezője volt. Jelenleg a Pesti Magyar Színház tervezője, a Pesti Magyar Színiakadémia tanára.

2008-ban a Magyar Állami Operaház Vágó Nelly jelmeztervezői különdíjjal tüntette ki.

Főbb munkái a „Társulat” televíziós sorozat és az „István a király” jelmezeinek megtervezése, valamint közel kétszáz csodás színházi munka, mely mind díszlet-, mind jelmeztervezői képességeit próbára tette.

Jelentősebb alkotásai:

2006. Árpád népe – jelmez,
2007. Macskák – jelmez,
2009. Cyrano, Cigánybáró – jelmeztervezések,
2010. Ruys Blas – jelmez,
2011. Imposztor, Rumini – díszlet- és jelmeztervezések,
2012. Tom Sawyer – díszlet-jelmez,
2013. Égig érő fű, Catullus – díszlet-jelmez.


Színházi tevékenységei mellett szívesen tanít, illetve illusztrációkat készít főként Halász Judit lemezeihez.


Ízelítő a Koronázási szertartásjáték jelmezterveiből:
 


További képek a Koronázási Ünnepi Játékok Facebook oldalán: www.facebook.com/koronazas