Béla herceg mindössze 7 esztendős volt, mikor az összeesküvők a pilisi erdőben édesanyját, Meráni Gertrudist kegyetlenül lekaszabolják. A kis Béla jelen volt anyja meggyilkolásánál, életének alapélménye volt ez a szörnyű esemény. Felnőttként neheztelt az apjára, amiért anyja gyilkosságát nem torolta meg kellőképpen, és az innen eredő feszültség kettőjük kapcsolatát halálukig kísérte.
Anyja halála után egy évvel, a főurak királlyá koronázták a kis Bélát, hogy aztán az apja ellenében felhasználhassák.
II. András Szentföldről hazatérve, megkérte a Nikaiai császár lányát Laszkarisz Máriát a fia számára és magával is vitte Magyarországra, az ifjú pár 14 évesen házasodott össze. II. András később meggondolta magát és szét akarta őket választani, de Béla örömére a pápa megtagadta a válás engedélyezését.
Tíz gyermekük született: nyolc lány és két fiú, köztük István Magyarország következő királya, Szent Kinga és Szent Margit.
Királyként, IV. Béla minden tekintetben szakított apja politikájával, nagyapja III. Béla korának királyi tekintélyét tervezte helyreállítani.

A király már tudott a tatárok készülő támadásáról, mivel Julianus barát a volgai magyarok felderítésére szervezett expedíciója alkalmával, 1236-ban hallott a tatárok hódító terveiről, és hírül is vitte Bélának.
A Király – haderejükben bízva – befogadta Kötöny fejedelem által vezetett kunokat az országba.
1240 végére, félelmetes katonai erővel rendelkező, mongol seregek érték el az ország keleti határait. A belső konfliktusoktól gyötört ország hadereje 1241. április 11-én Muhi mellett katasztrofális vereséget szenvedett.
IV. Béla király előbb Ausztriába, majd Horvátországba menekült. 1242-ben Gradecen aranybullát bocsátott ki, majd innen Trogir várába menekült, ott vészelte át a tatárdúlás hónapjait.
 

„elküldte tehát embereit Székesfehérvárra, s miután felvétette Szent István király testét, s felrakatott még sok egyházi kincset is, mindezt Mária úrnővel, a feleségével s a még csak két éves kisfiával, Istvánnal együtt leküldte a tengerpart mellé, kérte és parancsolta, hogy a spalatóiak megőrzésre fogadják be ezeket, a királynét pedig kisfiával együtt tartsák ott hűségük oltalmában. De amikor a királyné asszony megérkezett, a spalatóiak némely irigyeitől meggyőzve, nem akart Spalatóba belépni, hanem felkerekedett, és a királyi kincsekkel megtelepedett Klisszia (Klissza) várában. Vele jött nagyon sok nemes asszony is, akik a tatárok miatt özvegységre jutottak” (Spalatói Tamás)

1242. január 27-én született Klissza várában Árpád-házi Szent Margit hercegnő. Szülei – a tatároktól elszenvedett vereség miatti kétségbeesésükben – felajánlották őt Magyarország megmentéséért.  Margit a veszprémi Domonkos Rend tagjai között nevelkedett, majd rövid életét a Nyulak szigetén felépített kolostorban töltötte. Bár több kérője akadt, és apja is kitartóan unszolta, soha nem tagadta meg fogadalmát, hitvallása ez volt: „Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.”
Halála után is számos csodajelet mutatott, így például holtteste három héten át ép maradt, és a legenda szerint rózsaillatot árasztott.
Boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Piusz pápa 1943-banavatta szentté, mégpedig atyja húgának, Magyarországi Szent Erzsébet ünnepnapján, november 19-én.
 

A tatárjárás utáni újjáépítést jelentősége, volumene és hatása okán második honalapításnak is nevezzük. Ekkor mutatkozott meg igazán IV. Béla uralkodói nagysága, hiszen tanulva saját hibáiból, az ország újjáépítése, illetve az esetleges újabb mongol invázió megelőzése érdekében hajlandó volt lemondani korábbi konzervatív politikájáról. A birtokok visszavétele helyett maga is birtokokat adományozott, melyhez feltételül szabta a kővárak építését, és a királynak páncélos katonaállítást.

Minden energiáját arra fordította, hogy újjáépítse a lerombolt településeket, kővárakat emeltessen az ország védelmére, német, kun, jász, szláv telepeseket hívjon a legyilkolt százezrek helyébe, és újraindítsa a gazdaság és a kereskedelem fogaskerekeit. Az általa elindított változások mélyreható eredményeket hoztak: elindult a magyar városok fejlődése, új országrészek népesültek be, a hadügyi reformmal javult az ország védelme.

Életének utolsó évtizedét a fiával, Istvánnal folytatott hadakozás árnyékolta be. A herceg és édesapja között dúló ellentét sok szempontból emlékeztetett a fiatal Béla és II. András szembenállására. Istvánt már apja életében királlyá koronázták, így a két király szembenállása ismét a főúri pártok viaskodásának terepévé vált. Apa és fia haddal ment egymás ellen, aminek eredménye több ütközet és a végül 1266-ban megkötött margitszigeti egyezmény lett – ez szentesítette az ország fölosztását István és Béla között.
„Békeszerető ember volt, hadakban, csatákban nem volt szerencséje.” – írja róla a Képes Krónika