A Székesfehérvári Királyi Napok és a Koronázási Ünnepi Játékok legemlékezetesebb szereplői azok az óriásbábok, amelyek egy-egy Árpád-házi királyunkat vagy családtagjait formázzák.
Idén a bábkészítő táborban a fehérvári diákok a művészekkel közösen II. András és leánya, Szent Erzsébet alakját keltették életre. Velük immár 19 történelmi óriásbáb várja majd a Székesfehérvári Királyi Napokra érkezőket.
 
Képgaléria hivatalos Facebook oldalunkon Galéria 1 Galéria 2 Galéria 3

A tanév utolsó hetében 2018-ban a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Széna Téri és a Tóvárosi Általános Iskola felső tagozatos tanulói vettek részt a kézműves munkafolyamatokban Majoros Gyula bábkészítő mester irányításával. A tábor során a királyi család új bábtagjainak a kellékeit, ékszereit és a kiegészítőket készítették el a diákok, fejeket kasíroztak, mintáztak – majd az előkészítést követően a mester júliusban fejezi be a munkát.