Az Árpád-házi királyok és családtagjaik megformálása többféle történelmi forrás összegzésének az eredménye.
A koronázási játékok szelleme és az óriásbábok műfaja megköveteli a méltóságteljes stilizálást, és ez szerencsésen egybevág a kor, a 11−12. század felfogásával a felszentelt szakrális uralkodóról.  Az Árpád-ház királyai isteni eredetűnek tartották a Szent Koronát és saját uralkodói hivatásukat. Egyesült bennük a magasan az emberek fölött álló keleti uralkodó, a szkíta és a hun királyok öröksége a keresztény királyeszme felszentelt apostolával. A bábuk megformálásánál ezt próbáltam stilizáltan visszaadni.
Közvetlen forrásként felhasználtam a krónikák leírásait, a legendák és az énekek közvetítette hagyományt és a közel egykorú ábrázolásokat. Szent István és Gizella a koronázási paláston, a kalocsai királyfej, a Szent László-herma, a Képes Krónika, középkori freskók, királyi pecsétek, a Szent Korona zománcképei.
Közvetett forrás az egykorú nem magyar uralkodóábrázolások: bizánci és német−római császárok, kaukázusi és balkáni, nyugat-európai miniatúrák, szobrok, pénzek. A keresztény kultúrkör királyeszménye és királydivatja egységes volt, így ezek hiteles támpontot szolgáltattak az Árpád-házi királyokhoz és hercegekhez is.
Mivel rokonokról van szó, az archetípusoknál felhasználtam a III. Béla koponyája után készült antropológiai rekonstrukciót, amely nagy hasonlóságot mutat a kalocsai királyfejjel és a Szent László-hermával.
A ruhák, ékszerek és fegyverek esetében bőséges minta állt rendelkezésre egykorú tárgyakból és ábrázolásokból.