Szirtes Edina „Mókus” muzsikus és zeneszerző jegyzi az idei Koronázási szertartásjáték zenéjét. Az alkotó meglepő szerénységgel, szívbeli lelkesedéssel mesélt felkérésről, ihletettségről, kedvenc karakteréről.
 

Tavaly Márta István mellett már feltűnt zeneszerzőként a fiatal, kiugró honi világzenész tehetség, Szirtes Edina. A szakmában általánosan csak Mókusként hívott, rengeteget dolgozó művész az idén már teljes egészében felelt az egész estés produkció muzsikájáért.

- Tavaly István mellett dolgozva 8-9 tételnek én írtam a zenéjét, idén viszont magamra maradtam ezzel. Viszont több okból is szívesen vállaltam el a rendező, Szikora János felkérését. Egyrészt bíztam az ő kifinomult ízlésében, a szövegkönyvben, a koncepcióban. Másrészt nagyon inspirált, hogy bár korábban is sok kortárs táncosnak és kortárs táncbemutatónak szereztem zenét, a fehérvári kezdeményezésről azt éreztem, hogy több, mint színház és több, mint szertartás, egy hihetetlenül izgalmas valami, amelyben remek emberekkel, kollégákkal, stábbal lehet közösen munkálkodni. Olyasmi, amellyel az elődök előtt is fejet hajthatok, de amelyből szerzőként a saját századunk őrületes hangzavarát sem kell kizárnom, hiszen én magam is ebben élek.

- Ez miben nyilvánul meg, hogyan állnak össze a tételsorok az egészen belül?

- A partitúrát nagyrészt a rendezői hangulati kérésekből és a szövegkönyvből építkezve állítom össze. Én a színpadon nem muzsikálok, a hangzás kilenc nagyszerű zenésztársamnak köszönhető majd. Kérés volt, hogy a darabban szerepeljenek eredeti liturgikus és bizánci kórusrészek, hiszen ezek a több száz éves dallamok nélkülözhetetlenek a korabeli hangulathoz. Ezeket a liturgikus kóruséneklés honi nagyjai, a Szent Efrém Férfikar tagjai éneklik fel előzetesen a produkció számára.

- Mennyire elvárás, hogy egy 21. században előadott szertartásjáték patetikus, komoly dolog legyen?

- Azt gondolom, nem kell, hogy bármelyik - akár a populáris, akár a túlságosan komoly - oldal felé elbillenjen, de nyugodtan tartalmazhat "hajmeresztő" elemeket is. Zenében én például a kisszekund párhuzamoktól kezdek bizseregni és imádom az észt kortárs zeneszerzőket. Azt tapasztaltam, a fehérvári közönség örül a szokatlannak, az újnak. A liturgikus tételsorhoz nyilván szerzőként ragaszkodnom kell, hiszen a történelmen átsuhanva ez orientál minket, de például lesz a darabban egy Halálkerék tétel, amelyhez különösen izgalmas volt zenét írni, hiszen a színpadi megjelenítése is hasonló, akrobatikus, lendületes. A fináléban igyekeztem az egészből egyfajta összegzést vonni és a különböző stílusok és műfajok elemeit elegyíteni, egy reményeim szerint látványos, világ- és népzenés össztáncban.

- Ki a darabbeli kedvenc karaktere?

- Anna, a király felesége, a szerelem és az élet képviselője nagyon közel áll hozzám. Ő a kedvencem, az ő érzékenységét, odaadását, szerelmét igyekeztem egy szöveg nélküli énekdallamban is visszaadni. Remélem, olyannak találja majd a közönség is, mint ami az én szívemet is megérinti: kristálytiszta női hang, vibrátó nélkül.

- Többször említette már korábban, hogy a zene önnél fentről jön. Most is így volt?

- Részben igen, de bizonyos tételeknél muszáj volt két lábbal a földön állnom. Az alkotó áldott állapotot valóban kérni kell, de a hang, a zene, a ritmus valójában minden, körülöttünk lévő dologban ott található: egy köszönésben, egy ölelésben. A hangszerelés már utána inkább mérnöki munka, még a szóban is benne van, hogy "szerelünk". Az én módszerem az, hogy annyira el tudjak belül csendesedni, hogy mikor végül visszatérek önmagamhoz a munka után, én magam is elcsodálkozzam a leírt hangok láttán: ezt valóban én csináltam?