A Nagyboldogasszony-bazilika romjai felett, az ország egyik legnagyobb épített szabadtéri színpadán Gioachino Rossini világhírű egyházi remekműve, a Stabat Mater csendül fel 2016. augusztus 16-án. A koncert karmestere, a Liszt Ferenc-díjas fuvolaművész, Drahos Béla.  A dirigens, ahogy a szólisták is, hónapok óta izgatottan készül a komolyzenei koncertre. Drahos Bélát a műről és várakozásairól kérdeztük.

„A Stabat Mater Rossini talán egyik legnagyobb szabású egyházzenei műve. Mindig is fontos volt számomra, hogy olyan darabokat adjunk elő Székesfehérváron, amelyek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar mellett a többi művészeti együttest is megszólítják. Miután klasszikus zenéről van szó, a Fehérváron működő kórusokat is be lehet vonni, ez fontos szempont. A régió énekkaraiból álló kétszáz fős Egyesített kórus mellett négy világhírű szólista szerepel a nagy oratóriumban. Rost Andreával, a Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művésszel, valamint a moszkvai Nagyszínház, a Bolsoj vezető szólistáival dolgozunk együtt: Svetlana Shilova mezzoszoprán, Maxim Paster tenor és Petr Migunov basszus augusztus közepén érkeznek Fehérvárra.”

Milyen műfaji sajátosságai vannak a Stabat Maternek, mint oratóriumnak?

„Az oratóriumban, az operához hasonlóan a szólóének és a zenekar is szerephez jut. Tárgya többnyire bibliai eredetű, tematikusan dolgozza fel a szöveget, Mária fájdalmát, szinte szóról szóra. Rossini nagyon későn és nagyon nehezen fogott hozzá ehhez a darabhoz. Művének első, befejezetlen verziója 1832-ben keletkezett, majd a zeneszerző 1941-ben, párizsi tartózkodása alatt befejezte és átdolgozta a partitúrát. Dallamvilága eltávolodott a liturgikus hangnemtől, ehelyett a romantikus olasz opera hol szenvedélyes, temperamentumos, hol könnyed, hol drámai hangzásvilágával találkozunk. Minden zeneszerző igyekszik a szöveget a saját kifejezési eszközeivel felvértezni, így természetesen Rossini is – sokat is vádolták amiatt, hogy túl „operás” lett. De ugyanakkor a szakrális jellegét is megőrizte és megjelenítette, egyrészt a hangszerelésben, a dallamvezetésben; másrészt pedig a darabhoz fajsúlyosan hozzátartozó zenei dramatikus anyagokat használja fel, mint például a sötét, mély tónusú indulást a zenekarban, a mélyvonósokkal.”

Különleges helyszín ad otthont a koncertnek, a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen áll színpadra a közel félezer művész. Karmesterként mi jelenti a legnagyobb kihívást?

„Egymás tisztelete nagyon fontos, a világhírű művészek szakmai elképzelését is szeretném figyelembe venni. Ugyanakkor a fehérvári kórusok mellett még vendégkórusok is jönnek.  Kétszáz tagú kórussal fogunk együtt dolgozni, ez egy különleges feladat. Hiszen nem egy zárt térben énekel együtt ennyi ember, hanem a szabad ég alatt – hiába képzeljük el a templomot magunk fölött, mellett, azért ez egy szabadtéri színpad, amelynek sajátosságait is figyelembe kell venni. Egyrészt a tempóváltások miatt, a tempó gyorsasága miatt, másrészt azért itt több száz ember fog egyszerre muzsikálni. Szóval ez egy különleges és nemes feladat, még ahhoz sem hasonlítható, hogy valaki egy operát dirigál egy zenekari árokból. Másik sajátossága, hogy az időjárás is befolyásolhatja, emellett pedig sok előre nem látható probléma adódhat, amire egy karmesternek fel kell készülnie. Hónapok óta készülök az augusztus 16-i koncertre, ahogyan a szólisták is.”