II. (Vak) Béla mögött, mellett végig ott állt a felesége, egy titokzatos szerb asszony, Ilona, akit Závodszky Noémi személyesít meg. A Vörösmarty Színház színésznője már készül a próbákra, amiket nagyon vár.

Több szakirodalmi forrás szerint nagyon határozott nő volt Ilona. Milyen elképzelésed van a karakter megformálásáról, honnan tudod megfogni a személyiségét?

Meglátásom szerint nagyon fontos, hogy egy királyné magabiztos személyiség legyen. Ez kimondottan pozitívum, mert – úgy gondolom – megfelelő határozottsággal lehet bármit sikerre vinni. Arról nem beszélve, hogy Ilona egy vak királynak volt a felesége, tehát ez predesztinálta őt arra, hogy mindenben a férje támaszának kellett lennie, a férj részéről pedig szükséges volt egy mély bizalom irányába.
Olyan erős karakterként képzelem el Ilonát, akiben érzem és látom az asszonyt is. Szikora János és Matuz János kutatásaira és az általuk megírt szövegkönyvre hagyatkozva elmondhatom, hogy egy igazán összetett figuráról beszélünk. II. Bélával az esküvőjük előtti pillanatokban találkoztak, így tulajdonképpen „vakon” ment bele egy házasságba, nem tudta, mi vár rá a férje mellett. Őrá is érvényes lehet az, mint nagyon sok emberre, hogy a belső kétségeit, félelmeit, bizonytalanságát esetleg megpróbálta ellensúlyozni a külvilág fele egy szívósnak, keménynek mutatott képpel. Valahogy úgy érzem, hogy ezeknek az összességét kellene majd megformálni, hiszen nem egy szimpla személyiségről van szó. Nyilván rajtam és a rendező kérésén is múlik, hogyan és mit mutatunk majd meg a színpadon Ilonából, de a próbák csak augusztus elsejével kezdődnek.

Mi számodra a legnagyobb kihívás a királyné szerepében?

Ennek a bonyolult személyiségnek a megjelenítése. Ami meg az egésznek a szépsége, hogy benne lehetek a Koronázási Szertartásjátékban. Illetve az, hogy ezen a csodálatos, fantasztikus helyszínen – ahol a koronázások történtek valamikor – kelthetem életre azt a magyar királynét, akinek az arcképe még az ezüstérmén is rajta volt. Számomra önmagában is óriási dolog ez.

Mondhatjuk azt, hogy a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölé emelt színpadot egy különleges, varázslatos és mitikus légkör jellemzi?

Úgy gondolom, hogy igen, bár még nem volt szerencsém ott játszani, csak nézőként vettem részt korábbi Koronázási Szertartásjátékon. Elődeink nem akárhová építettek templomokat. Hiszek abban, hogy a helyszín hordoz magában valami olyan láthatatlan energiát, ami ott majd szerves részünkké válik. Legalábbis nagyon bízom benne.

Első alkalommal veszel részt a Koronázási Szertartásjátékban. Várod már a próbafolyamatot?

Nagyon. Egyelőre a szöveggel birkózom, tegnap kaptam kézhez a példányt. Az első feladatom az, hogy „magamévá tegyem”, megszokjam az írás nyelvezetét. Igyekeztem különböző forrásokból minél többet megtudni Ilona életéről, személyiségéről. Kimondottan kíváncsi vagyok arra, milyen lesz a jelmezem – egyelőre nem tudom elképzelni, de a lelki szemeimmel látom, hogyan is nézhetett ki egy királyné abban a korban. Egyszóval: várom a próbafolyamatot, de addig azért még sok feladatom van.