Idén a koronázó érseket és egyben Vak Béla gyóntatóját Blaskó Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész alakítja. Lelkesen mesélt arról, miért tartja különlegesnek a szertartásjáték közegét és miért jön szívesen Székesfehérvárra.

Rendszeres szereplője a Koronázási Szertartásjátéknak. Mennyire áll közel a szívéhez ez a liturgikus játék, miért érdekes Ön számára, hogy évről évre visszatér?

Az elmúlt években nagyon sokat játszottam különböző szabadtéri játékokon, Szegeden, Kőszegen, Gyulán, de valahogy ennyire speciálisan, a helyhez köthető előadásban nem vettem még részt, csak Székesfehérváron. Különleges eseménynek tartom, és magamat szerencsésnek, hogy immár harmadik éve az alkotócsapathoz tartozhatok. A Koronázási Szertartásjáték nagyon ihletett és szakrális esemény, hiszen a szent királyok sírja fölé épített színpadon, abban a lelki környezetben mutathatjuk be az adott király élettörténetének fontos pillanatait.

Tánccal, prózával, vetítéssel, az óriásbábok megjelenésével ez egy nagyon izgalmas színházi játék, egy igazi különlegesség, ami, hál’ Istennek, egyre népszerűbbé válik.

Milyennek mutatja magát ebből a távlatból, és a szövegkönyv alapján II. (Vak) Béla kora?

Ahogy megkaptam a forgatókönyvet, egy ültő helyemben el is olvastam, annyira izgalmas. Látszik, hogy a Jánosok (Szikora János rendező és Matuz János dramaturg – szerk. megj.) komoly kutatómunkát végeztek az adott történelmi korból, II. Béla történeteiből kimondottan érdekes részeket domborítottak ki és írtak eljátszható darabbá. Az ember nincsen annyira felvértezve a történelmi szituációkból, de majd – az előző évekhez hasonlóan – a próbák során elmélyülünk bennük.

Mindenesetre az elmondható, hogy II. Béla kora történelmünknek egy igen kegyetlen időszaka volt. Hihetetlen, hogy egy összehívott tanácskozás alkalmával – amit azért szerveztek meg, hogy likvidálják az ellentábort – legyilkoltak több mint hatvan embert. II. Béla pedig vakon ült a királyi székében és sorra értesült a maga körül zajló szörnyű gyilkosságokról. Az ő története, a megvakíttatásától kezdve – mai szóval élve – thrillerbe illő.

Az idei évben Felicián koronázó érseket, Vak Béla gyóntatóját formálja meg. Mi ennek a szerepnek a különlegessége?

Történelmi tény, hogy a királyt a gyóntatópapja koronázta meg. Felicián, aki gyóntatta II. Bélát, és az utolsó kenetet is feladta tíz év múlva, ő volt a koronázó érsek, aki a szertartást lebonyolította. Maga a koronázás szertartása egy megszabott keret és szöveg szerint zajlik. Tavalyelőtt, a László-történetben én voltam a koronázó érsek, és tavaly pedig Mihályi Győző kente fel ugyanígy Könyves Kálmánt. Bár a királlyá kenés kerete mindig ugyanaz, akárcsak a vasárnapi miséé, mégis megtisztul tőle az ember, ugyanis mély szakrális ereje van.

Ön szerint milyen üzenettel bírhat egy ilyen produkció 2016-ban?

Emlékeznünk kell az országot vezető királyainkra, akik közül volt ilyen is, olyan is, de akiket szentté avattak, azokat nem véletlenül avatták szentté, hiszen az ország olyan első emberei voltak, akik egy nemzetnek adtak jövőképet és tartották meg a maguk szenvedélyes megőrző erejével és tehetségével.  

Szívesen jön-e Fehérvárra és jól érzi-e itt magát?

Kifejezetten jól érzem magam. Most már ismerős kollégák között játszom, hiszen megmaradnak szereplők egyik évről a másikra, de mindig jönnek újak is, akiket öröm megismerni és velük együtt dolgozni. Nagyon szeretem a Koronázási Szertartásjáték közegét, Szikora János nagyon pontosan, erős fantáziával vezeti a próbákat, öröm együtt játszani a csapattal, és remélem, nézni is az lesz.